
Idén is megrendezésre kerültek a Sport-All Sport Club és az MTK Budapest karate szakosztályának táborai.
A "The Camp" nevet viselő nemzetközi alapozó karate-táborra augusztus 13-19 között került sor Gyomaendrődön. Az alföldi városban megrendezett eseményen mintegy 102 résztvevővel zajlott a hangolódás. Számos nemzet (Lengyelország, Románia) jeles sportolói is emelték az esemény színvonalát.
„Amikor félretesszük a klubszínek közötti különbségeket, a sport igazi értéke mutatkozik meg. Együtt dolgozva, egymást segítve mindenki ugyanazért a célért adott bele mindent: hogy jobb sportolóvá váljon, és a magyar karate erősebb legyen.” – fogalmazott Vass Hunor edző.
Számukra ez a tábor nem csupán a szezonra való felkészülést jelenti, hanem az első komolyabb sportélményt is, amely hosszú távon meghatározó lehet sportolói pályafutásukban. Az intenzív edzések és a közösségi programok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek a gyerekek egy nap a magyar karate új versenyzői generációját alkossák.
A táborban elvégzett munka remek alapot biztosít a közelgő kvalifikációs szezonra, ahol a sportolók számára a februári Korosztályos Európa-bajnokság jelenti majd a legnagyobb kihívást.
A szervezők ezúton is köszönetet mondanak a tábor létrejöttét támogató partnereknek:
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
Consiliul Județean Covasna - Kovászna Megye Tanácsa
MTK Sport
OREX
SIMIRO Engineering
Premier Energy Distribution
Delm-Eng
ReSelecto.ro
Sport Világ
Gusturi Boierești - Fenséges Ízek
Twins Construct
Gapano Trans
Metalobox Rom-Sud
Optim Project
NASA
Global Taxkont
Sajgo Trans
Sound Creation
Paper-Line
Hayashi Martial Arts
Saman Sport
Tatami-Sport